Író akartam lenni - 20 év tíz posztban
A posztsorozat a facebook oldalamon futott 2026-ben nyár elején, tíz héten át minden csütörtökön. Ide kicsit átszabva, de megtartva az eredeti szöveget tettem fel, hogy bárki elolvashassa, különösebb keresgélés nélkül. Jó olvasást 😊
1. rész – Miért kezdtem el írni? ❓Miért kezd el egy tizenhat éves zárkózott srác írni? Semmit nem egyszerű elkezdeni – ez igaz az írásra, és igaz egy posztsorozatra is. Amikor tizenhat évesen erőt vettem magamon, és végre kibújtam a csigaházból, ahová a pubertás üldözött, és lettek igazi barátaim, kinyílt előttem a világ. Ez egybeesett azzal a korszakommal, amikor felfedeztem a fantasyt: A Gyűrűk Urától kezdve, Eragon közbeiktatásával egészen nagyon vad dolgokig. 😊 És bár a történetek mindig izgalmasak voltak, amikor elképzeltem magamat a barátaimmal ezekben a világokban, valahogy sosem érződött igazinak. Persze, miért is érződött volna annak? Ekkoriban verseket, rövid egyperceseket írtam a magam szórakoztatására – és úgy döntöttem, megírok egy fantasy történetet, ahol a szereplőket a barátaimról mintázom, szigorúan önmagamat megtartva a mesélő szerepében. Ez a „szereplők” körében osztatlan sikert aratott, és nem egy sörbe fojtott, átbeszélgetett éjszakát tudok felidézni, amikor ez volt a fő téma. Születtek rajzok is – lelkes rajongóimtól –, melyeket féltve őrzök a kincseskamrában. Amit viszont megmutatok: az első térkép ebből a világból. Hónapokon át pontosítottam, részletes történelemmel és mitológiával láttam el, és végül beszkenneltem az utókornak. Így indult az utazás. Egy olyan kaland, aminek még nincs vége.
2. rész – Hogyan sodort el az élet az írás elől?
❓ Mi történik, amikor a való élet a fantáziavilág rovására megy?
Legutóbb ott hagytuk abba, hogy milyen szenvedéllyel vágtam bele egy történetbe. Fantasztikus évek voltak – fiatalság, szerelem, bulizás, összetartozás. Nagyon élveztem azt a korszakot, de egyszer minden véget ér. Ebben az esetben a véget az érettségi és az egyetemi felvételi jelentette.
Sok történetet hallani arról, milyen az orvosi:– hogy rengeteget kell tanulni, és alig marad idő másra;– hogy hatalmasakat buliznak, és nem kímélik magukat; – és hogy az egyetem az a hely, ahol az ember először próbálhatja ki önállóan, kicsoda is valójában.
Nos azt kell mondjam a híresztelések mind-mind igazak, így egyszerre.
Egy ilyen közegben új barátok csatlakoztak a régiekhez, és a történet szereplői is egyre többen lettek – csak épp az írásra maradt egyre kevesebb idő. Legalábbis úgy, ahogy én csináltam.😄
Sokkal kevesebbet és sokkal lassabban írtam. Rendszertelenül, szakaszosan.
Aztán mint derült égből a villámcsapás az egyetem is véget ért, minden előjel nélkül. Én pedig külföldre költöztem – a szakmai kihívás és a szerelem hívott. Új országban, kezdő orvosként, majd egyre több felelősséggel, évente alig néhány hét jutott írásra.
3. rész – A mókuskerék!
❓ Miért javítottam ki a regény elejét többször, mikor még nincs meg a vége?
Amikor kiléptem az önálló életbe nem csak a munka által okozott felelősség, de ott volt még a tény, hogy egy idegen országban idegen környezetben vágtunk bele a családalapításba. Ebben a helyzetben, és hálás vagyok minden percért ebből az időszakból, nem sok energia maradt az írásra. Ami pedig volt, azt felemésztette a spirál.
Hogy mi az a spirál?
Hát lássuk csak…Amikor nagy ritkán újra elővettem a kéziratot, mindig újraolvastam. Erre azért volt szükség, mert nem egyszer több hónapos, akár éves szünet is volt két ilyen alkalom között. És mint az ilyen nagy volumenű történeteknél lenni szokott elfelejtettem a részleteket. Persze nem bírtam megállni, hogy ilyenkor ne csiszoljak az elejé, ne egyengessem ki a gyűrődéseket, szóval mindig javítottam. A regény eleje ezerszer ki van javítva. Előre viszont csak kis lépésekben haladtam mielőtt újra eltávolodtam volna az írástól. Javítás – új részlet - szünet – javítás - új részlet – szünet spirálba kerültem.
Amikor a szakmai életem stabillá vált, és a gyerekeink is eljutottak oda, hogy nem igényeltek éjjel-nappali jelenlétet, elhatároztam, hogy komolyra fordítom a dolgot.Így találkoztam először a kreatív írással és az írókurzusokkal. Először csak blogokat, cikkeket olvastam, később kurzusokra kezdtem járni…
4. rész – Az írókurzusok!
❓ Mi történik, amikor végre megtanulsz sztorit írni – és rájössz, hogy az eddigit szinte elölről kell kezdeni?
Lehet, nem is gondolnátok, mennyi cikk, blog és honlap foglalkozik a kreatív írással. Amikor elkezdtem keresgélni az interneten, tömegével jöttek szembe különböző írások dramaturgiáról, nézőpontkezelésről, narratív távolságról… magyar, angol és német nyelven.
Rá kellett döbbennem, hogy nem én vagyok az egyetlen, aki ír a fióknak – hanem egy egész közösség szerveződött e téma köré.
Oké, nyilván nem az lepett meg, hogy mások is csinálják, hanem az, hogy ezt lehet közösségben is, és hogy mennyien vannak.
Először csak olvastam… sokat olvastam, és megpróbáltam átültetni a gyakorlatba a tanultakat. Ez persze ahhoz vezetett, hogy újra elölről kezdtem a regényt… kijavítottam, átírtam, és azt hittem, elértem a történet befejező szakaszához. Tévedtem.
2024 februárjában beiratkoztam a háromrészes Dramaturgia kurzusra a Tehetség Íróstúdiónál.
Az első benyomások félelmetesen lelombozóak voltak. Rá kellett döbbennem, hogy a történetem szét van folyva, a dramaturgia nem stimmel mindenhol, és már most túl hosszú ahhoz, hogy ezt bármelyik kiadó is komolyan vegye.
Eléggé magam alatt voltam, de szerencsére nem voltam ezzel egyedül. A kurzuson részt vevő, hasonlóan „sokkos állapotban” lévő írótársaimmal megalapítottunk egy írókört. Egymást felkarolva és támogatva sikerült átnavigálnunk magunkat mind a három kurzuson – és azóta már két másikat is sikerült elvégezni.
Rá kellett döbbennem valamire: a könyv nem menthetetlen. El kell kezdeni előről – de ez sokkal könnyebb lesz, mert nagyon sok minden használható. Az egy kötetből három lesz, és nem kell mást tennem, mint írni, írni, írni…
Ja, meg persze dolgozni, hogy ne haljak éhen, gyereket nevelni, és persze közben élni is…
A feladat olyan nagynak tűnt, hogy el kellett kicsit szakadnom tőle. Kellett egy kis szünet. Ez vezetett el egy ötlethez – egy ötlethez, ami mindent megváltoztatott…
5. rész – A zsánerekről!
❓ Mi történik, amikor rájössz, hogy nem csak fantasy-t írhatsz?
Kemény volt a kurzus. Elkezdtem újraírni a Démonok harcát, született pár új jelenet, egy csomó új ötlet, és egy füzet, tele a regény teljes tervével. Hosszú hónapok voltak, hosszú éjszakákkal. Elcsigázottnak éreztem magam. Fél évet öltem a kurzusokba – csak azért, hogy aztán egy több évesre saccolt feladattal szembesüljek. Az íróknak több fajtája van. Vannak, akik nem szeretik előre megtervezni a regényeiket. Stephen King mondta: ha előre megtervez egy történetet elejétől a végéig, akkor azt szenvedés megírni. Nincs benne felfedezés, nincsenek meglepetések.
Én hasonlóan vagyok ezzel: nem szeretem, ha már mindent előre tudok. Ha nincsenek benne új dolgok.
Kínlódtam a feladat okozta nyomás alatt – éppen azért, mert feladattá vált. Nem volt szórakozás többé…
A kurzusokon megismerkedtem rengeteg zsánerrel, rengeteg új ötlettel. A rendszeresen megírt házi feladatok sokat segítettek ebben. Sajnos(?) elkezdtem értő szemmel olvasni: mindent – filmeket, könyveket – olyan szemmel vizsgáltam, hogy én ezt hogyan írnám meg. Lett ötletem sci-fihez, újabb fantasyhez, krimihez, romantikus regényhez, fiatalokról szóló fejlődésregényhez, horrorhoz, disztópiához… Csak úgy tobzódtam a jobbnál jobb ötletekben.
De ott volt a feladat. A nagy feladat, amit évekig fog tartani befejezni…
Aztán történt valami.
A Párbeszédíró kurzus közben a feleségemmel egy krimi-vígjátékot néztünk, miközben töltöttem magamnak egy pohár whiskyt. A történet vicces volt, komolytalan – de mégis élvezhető. Ekkoriban a házi feladatokkal kínlódtam, amelyekben nem lehetett narráció, csak párbeszéd. A megszólalásokból kellett kiderülnie, ki beszél éppen. Ekkor tolakodott be egy gondolat a fáradt, spicces elmém legeslegmélyére: egy nyomozó, aki egy gyilkossági ügyet próbál megoldani. Egy nyomozó, aki minden fejezethez ajánl egy passzoló italt. Végül egy mondat fogalmazódott meg bennem:
"Tiffany Blanchet olyan volt, mint egy tökéletesre behűtött Chardonnay egy forró nyári délutánon: kellemesen gyümölcsös, kellő mértékben hideg, és meglehetősen kiszámíthatatlan. Elegáns – de nagy adagban veszélyes."
Másnap reggel leültem írni .Elölről kezdve, tiszta lappal. A fantasyt félretéve belevágtam valamibe, amit végre újra élvezni kezdtem.
6. rész – Smoky Grove
❓ Avagy hogyan írjunk krimit fél év alatt?
Legutóbb ott hagytuk abba, hogy elkezdtem írni a Smoky Grove-ot. Egy fülledt augusztusi délutánon, minden előkészület nélkül. Két szabályt fektettem le magamnak:
1.Írok, és nem javítok. Ha valami nem tetszik, nem baj – megyek tovább.
2.Nem tervezek sokat előre, de minden héten írok.
A végeredmény minden várakozásomat felülmúlta. Az idő szinte elrepült, és karácsony környékén már túl voltam a regény felén. A módszer bevált. Bár nem sikerült minden nap, sőt, még minden héten sem írni, mégis nagyon gyorsan haladtam.
A történet a fejemben menet közben sokat változott – olyannyira, hogy szinte a legvégéig nem tudtam, mi lesz a megoldás. Mondhatni: engem is meglepett.
Aztán februárban leírtam az utolsó pontot, az utolsó mondat végére.
Ügyes, ugye? Akkor kész is van?
Nem.
A munka csak ezután kezdődik. Ilyenkor pihentetni kell a kéziratot, hogy később friss szemmel tudjam újraolvasni és kijavítani.
Az író ilyenkor túlságosan is ismeri a saját szereplőit. Ha azt írom:
„Frank megrántotta a vállát, és tovább sétált”,
akkor én pontosan tudom, miért csinálta.
De az olvasó tudja?
Ilyenkor el kell felejtenem, amit én tudok róla, hogy újra kívülről lássam – és úgy javítsak, hogy ti is érezzétek.
És itt még nincs vége a történetnek…
Mert miközben én pihentettem a regényt, történt néhány „apróság”.
Szétküldtem a kéziratot néhány barátomnak, hogy mondják el a véleményüket…
És elkezdtem egy új történetet.
Valamit, ami egészen más volt.
Valamit, amihez semmi közöm nem volt korábban.
De, ami nagyon is közel állt hozzám.
7. rész – A javítás viszontagságai!
❓ Miért ez az írás legnehezebb része?
Arról már meséltem nektek egy korábbi posztban, hogy hgyan jaívítottam a Smoky Grove-ot. Az íróköröm tagjai, nem írós barátaim és a feleségem hathatós közreműködésével estem át az első javítási körön.
Gamer szakzsargonnal closed beta tesztet csináltam. A „bétázás” egy bevett szokás írós körökben, ahol írók elmondják az első benyomásaikat a kéziratról. Hogy elkerüljünk minden félreértést egy kérdőívet mellékeltem a szöveg mellé.
Volt akinek 48 óra elég volt, és már küldte volna kiadóhoz. Volt, aki egy hónapig ült rajta (és ez nem is számít soknak).
Ez alatt az idő alatt elkezdtem írni egy regényt, aminek A legelső nyár munkacímet adtam. Szabadságon voltam és egy hét alatt a regény 2/3-át megírtam. A smoky Grove-val gyűjtött tapasztalataim, és módszereim nagy segítségemre voltak, és szinte ki se léptem ebből a világból egész héten. Befejezni még nem sikerült, mert befutottak a éta teszt eredményei.
A vélemények persze elég nagy szórást mutattak. lévén mindannyian különbözőek vagyunk. Amiben mindenki egyetértett – és ezért végtelenül hálás vagyok – hogy ez egy olyan történet, amivel megéri foglalkozni. Franket mindenki szerette, és a gyanúsítottak nagy többségét mindenki utálta :D
Szóval a „rengeteg” féle olvasó „rengeteg” féle véleményét összegezni készítettem egy táblázatot.
Amire kettőnél többen adtak javítási javaslatot, azt javítottam. Amit többen dícsértek azt megtartottam, és közben átolvastam az egészet és kijavítottam azt, amit én hiányoltam belőle.
Ezután persze sokkal jobb lett, de a jelenlegi helyzetben egy tisztességes kézirattal magyar kiadóhoz bekerülni elég nehéz. Ide tökéletes szöveg kell. És még úgy se biztos.
Szóval professzinális segítséget vettem ígénybe. Egy szerkesztő nézte át és látta el részletes javaslatokkal. Olyan dolgokat vett észre, amik nekem, de még a bétáknak is elkerülte a figyelmét. A véleményezést alig néhány hete kaptam meg, és még érik bennem a javítás terve. Amit tudok az az, hogy a végeredmény minden várakozásomon túl fog mutatni.
Hogy mi van még hátra? Kijavítani az egészet, újragondolni az egyik cselekményszálat, letisztázni, helyesírást javítani és bekerülni egy kiadóhoz… sima liba.. már alig várom.
8. rész – Írjunk bele a vakvilágba?
❓ Mit szeretnék elmondani?
Ha arra számítottatok, hogy ebben a posztban már megint a Smoky Grove lesz terítéken, és jön a nagy leleplezés, hogy mikor és hol lesz kiadva, hát… csalódást kell okoznom nektek.
Dolgozom a megoldáson, de a végső javítás és a kiadókeresés még hátra van.
Be fogok róla számolni időben – ezt megígérem. És igen, lépésről lépésre követni fogjátok minden botlásomat is. 😄
A sorozat végéhez közeledve viszont szeretnék kicsit arról mesélni, miért is csinálom ezt az egészet.
Mi értelme van annak, hogy teljes állású munka és család mellett átverekedem magam a könyvkiadás mocsarán?
Az írás csodálatos dolog. Kikapcsol, ellazít, és olyan mélységeit tárja fel a saját belső kis világomnak, amik néha még engem is meglepnek.
Az írás segítségével elutazom egy világba, amelynek minden apró szegletét fel akarom fedezni.
Hobbi? Kikapcsolódás? Önismeret? Küldetés? Nem tudnék választani. Talán egyszerre mind.
Persze van ennek másik oldala is.
Az életem során sok olyan témával találkoztam, amivel mások talán soha.
Úgy érzem, amikor a karaktereimen keresztül ezeket a helyzeteket, kérdéseket vagy fájdalmakat mutatom meg, akkor egy olyan üzenetet tudok átadni, amire valaki odafigyel. Amit valaki keres.
👉 Egy magányos ötvenes nyomozó, aki annyira a munkájának élt, hogy soha nem maradt ideje a családalapításra – most pedig meg kell küzdenie a tüdőrák halálos ítéletével.
👉 Egy introvertált fiatal, akit nemcsak a pubertás hormonvihara, hanem a társai rosszindulata is próbára tesz.
👉 Egy kamasz, aki nem tud mit kezdeni a legjobb barátja tragédiájával.
👉 Egy félvér ember-tünde, aki mindig kívülálló marad egy világban, amely nem fogadja el – és végül ráébred, hogy leginkább saját magának nem tud megbocsátani a származásáért.
Ezeknek a történeteknek az elmesélése számomra olyan, mintha megosztanám veletek a legbelsőbb gondolataimat ezekről a témákról.
Mintha egy vászonra festeném fel azt, amit nem tudok elmondani.
Hogy miért írok? Ezért.
Mert ha ezek a gondolatok bent maradnak, szét fognak feszíteni.
9. rész – Az ötleteknek soha nincs vége!
❓ Avagy milyen terveket dédelgetek? (spoileres kitekintő)
Ez az utolsó előtti poszt, és ahogy haladunk a végéhez, egyre kevésbé a múlt, inkább már a jelen, sőt talán kicsit a jövő kezd foglalkoztatni.
Szóval most betekintést engedek nektek azokba a művekbe, amik már megszülettek bennem – akár vázlatként, akár csak ötletcsíraként.
Előre szólok: valószínűleg nem mind fog megvalósulni, de talán így egy kicsit képet kaptok arról, hogy milyen projekteken töröm a fejem.
Ha van olyan, ami kifejezetten felkelti az érdeklődéseteket, nyugodtan jelezzétek – még az is lehet, hogy egy itt meg sem említett ötlet indul el teljesen új irányba. 😊
A démonok harca, a Smoky Grove és A legelső nyár most nem kerülnek elő.
Ezekről olvashattok a gabrielnmiller.com-on.
Ide most az eddig ismeretlen ötletek furakodtak be.
Ja igen! Mielőtt elfelejtem: Senkinek egy szót se! 😉
🕯️ A második csillag (krimi/thriller)
A ’90-es években Redcliff városát rituális sorozatgyilkosság rázza meg. Egyetemisták holttestei kerülnek elő, a nyomok sötét okkultista irányba vezetnek.
A helyszínen tartózkodó fiatal Nikolaus T. Hartwig-ot, aki korábban már oldott meg hasonló ügyet, a rendőrség tanácsadónak kéri fel.
Vajon megtalálják a tettest? Megmenthetik az áldozatokat? És mit keresnek Hádész kutyái a történetben?
⚔️ A szentek könyve (epikus fantasy)
Az ősi Középső Császárság virágkorát élte. A hatodik szent halála óta béke uralkodott, míg a bölcsek meg nem próbálták mesterségesen létrehozni a következő szenteket.
A hét legkiválóbb lovag mágikus tárgyakat kapott, hogy őrizzék a rendet – de idővel egymás és a császár ellen fordultak.
A birodalom szétszakadt, nyomor és háború sújtja a vidéket.
Egy magányos harcos tanúja lesz, ahogy egy tünde lányt kivégeznének. Döntenie kell: segít, vagy továbbmegy, mint eddig mindig?
🐋 Tűz és vihar között (steampunk-fantasy YA?)
Egy bálnavadász iskolában tanuló fiatalok a kiképzés végéhez közelednek. A legjobb csapat egy navigátorból, egy szélmágusból és két aeronautából áll.
Álmuk válik valóra, amikor egy legendás kapitány meghívja őket a legénységébe.
De ezek a bálnák nem a tengerben, hanem a végtelen égboltban élnek, az Örök Vihar örvénylő felhői között.
A főhős apja évekkel korábban egy vadászat közben tűnt el. Vajon fény derül az igazságra? És mit rejtenek a középső sivatag nomádjai és Észak sárkányai?
Azt hiszem, ennyi információ bőven elég lesz mára. 😄
Nem tudom, hogy megírom-e mindet, és ha igen, mennyit változnak még útközben.
De talán sikerült érzékeltetnem, hogy mennyi minden kavarog a fejemben. 😊
